Bemutatkozás Bemutatkozás

Kedves Látogató !

Dr. Krepárt Tamás ügyvéd vagyok. Diplomámat a József Attila Tudományegyetem Állam – és Jogtudományi Karán „ summa cum laude” minősítéssel szereztem, 1994. évben. Tanulmányaim befejezését követően Szentendrén töltöttem ügyvédjelölti éveimet, aliroda vezetői feladatokat is ellátva. Tősgyökeres budakalászi családból származok, így természetes volt számomra, hogy a szakvizsga letételét követően önálló ügyvédi tevékenységemet is itt, a nagyszülői házban nyitott irodában kezdem meg.

Az elmúlt évtizedekben munkám során elsősorban ingatlanjogi, társasági jogi, családjogi és öröklési jogi ügyekben szerezem kiemelkedő tapasztalatot.

Célom a vitás ügyekben lehetőség szerint a peren kívüli megegyezés előmozdítása, valamint a rám bízott ügyek hatékony és szakszerű ellátása.